Szolgáltatások
A repülés élménye magával ragadó. Ha csak megnéznéd, milyen fentről a város, vagy akár ki is próbálnád milyen egy repülőgépet irányítani, akkor ne habozz! Míg a sétarepülés egy kellemes városnéző túra, addig a tesztvezetés során a program egy kisebb elméleti földi előkészítésből áll, melyet egy oktatós repülés követ, ahol a résztvevő ki is próbálhatja a repülőgép vezetését. Az élmény garantált és maradandó – nem véletlen, hogy többtucat növendékünk, akik már képzett pilóták, a tesztvezetők közül került ki.
Tesztvezetés
Szeretnéd kipróbálni, milyen a kapitányi székben ülni, milyen érzés repülőgépet vezetni, hogyan reagál a mozdulatokra egy kisgép? Kipróbálnád, milyen géptípus a számodra a legmegfelelőbb? Jelentkezz tesztvezetésre és próbáld ki!
Aktív oktató pilótáink segítenek a döntésben a céljaid figyelembe vételével. A tesztvezetés elméleti oktatással és felkészítéssel kezdődik. Ennek során nagyon érdekes információkat mondunk el a repülőgép vezetéséről, a műszerekről, a repülőgép viselkedéséről. Elmondjuk, hogyan kell felszállni és leszállni, mire kell a levegőben figyelni. Ez után irány a kifutópálya, majd felemelkedés a levegőbe! Oktatópilóta mellett, a biztonságos magasság elérése után átadjuk az kormányt. Az újdonsült pilóta vezetheti végig a repülőgépet (kivéve a le és felszállás). Amennyiben elkezded a képzést 1 éven belül a repülés időtartamát beszámítjuk a kiképzés idejébe. A szolgáltatás 15 éves életkor betöltésével, 150 cm magasság felett vehető igénybe (gondviselői hozzájárulással)
Program:
– 25 perces program ami 10 perc elméleti felkészítést és 15 perc repülés időt tartalmaz.
– 30 perces program ami 15 perc elméleti felkészítést és 15 perc repülés időt tartalmaz.
– 45 perces program ami 30 perc elméleti felkészítést és 15 perc repülés időt tartalmaz.
– 60 perces I. program ami 30 perc elméleti felkészítést és 30 perc repülés időt tartalmaz.
– 60 perces II. program ami 15 perc elméleti felkészítést és 45 perc repülés időt tartalmaz.
– 90 perces I. program ami 60 perc elméleti felkészítést és 30 perc repülés időt tartalmaz.
– 90 perces II. program ami 30 perc elméleti felkészítést és
– 60 perc repülés időt tartalmaz.
1 fő tesztvezető (max. tesztvezető testsúlya 100 kg)
Helyszín: Budaörsi Repülőtér
*Szolgáltatásaink árai kizárólag a repülőgép igénybevételével kapcsolatos költségeket tartalmazzák, de a tőlünk és szándékunktól függetlenül a repülőterek tulajdonosaitól és a jogszabályi szabályozástól (pl. reptér használati illetékek) függő díjtételeket külön kiadásként vagyunk kénytelen felszámítani.
Jelenleg a felszállási illeték: felszállásonként xxxx Ft. (bruttó) 2012 december 7.-én A Magyar Közlöny 2012 december 7—én megjelent számában került kihirdetésre a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosítása.
“A nem nyilvános repülőtér igénybevételét a repülőtér üzemben tartója engedélyezheti. A polgári célú nem nyilvános repülőtér használatáért ellenszolgáltatás kérhető, amelyet a repülőtér üzemben tartója állapít meg és a 72. §-ban említett légiforgalmi tájékoztató kiadványban tesz közzé.”
Sétarepülés
Nézd meg Budapestet és környékét madártávlatból! Lepd meg szeretteidet egy maradandó élménnyel! Különböző sétarepülős csomagjainkért kattints ide, töltsd ki a rövid contact form-ot és hamarosan visszajelzünk a részletekkel!
Repülőgép bérlés
Végzett pilótánk számára repülőgép bérlés lehetősége folyamatosan biztosított. Olyan magán vagy kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedéllyel rendelkezők esetén akik nem a szervezetünknél végezték képzésüket, a repülőgép bérlés feltétele egy előzetesen a Jankair Kft. oktató pilótájával együtt végrehajtott ellenőrző repülés.